Sosem volt igaz.. illetve verseny!

Hola mindenki! ❤

Nos nemrégiben kik..rt keveset jelentkeztem. Ennek okai is vannak.. Nos az idő hiány. Nyitottam egy blogot, ami számomra nagyon fontos, mivel igaz történeten alapul.. Illetve hát az Amnesia részek is elég hosszabbakra sikerültek. Ami nektek jó, nekem kevésbe, mivel a suli és a tanulás mellett nehezen megy. :) Ha minden jól megy a jövőhéten vagy utána héten tudom hozni a 18.-at. Addig is lessetek be ide is, és hagyjatok nyomot magatok után bogyókáim, mert érdekel ti szerintetek milyen lesz: Sosem volt igaz.. Illetve egy másik blogon ahol tevékenykedem verseny folyik, a paparazzi design blogon. Ha valakinek kedve támad a legszebb design, fejléc, legjobb trailer/prológus illetve író kategóriában itt jelentkezhet!

Sajnálom, hogy nem hoztam részt! Renélem azért bekukkantotok a Sosem volt igaz..-ra is vagy épp jelentkeztek a verszenyre. :)
Addig is puszil és ölel titeket:
Cat L. Loud

Seventeen

17.

Luke Hemmings

*Visszaemlékezés*

- Szereted? - kérdezte komoly arccal Mikey.
- Igen, nagyon.
- Akkor tegyél érte! Nem lesz könnyű, de ha megse próbálod akkor már elvesztetted!
Bólogatni kezdtem. Mike igazat mondott.
- Ennyit akartál csak mondani? Vagy mást is?
- Hmm.. Nem. Azt hiszem csak ennyit.
- Akkor gyerünk vissza.
Visszasétáltunk. Ahogy El paso sötét utcáit róttuk, mindig figyeltünk a hátunk mögé, nehogy megtámadjanak minket. Ilyenkor este szerintem minden emberben benne van a félsz. Nehogy elkapják, megtámadják esetleg kifosszák, vagy (ha lány) megerőszakolják. Tíz perces séta után visszaértünk. Becsuktuk magunk után az ajtót, de nem köszöntünk. Láttuk, hogy a többiek alszanak. Bár nem csodálom, hogy aludtak, hiszen több, mint 6 órát és 11 percet hanem többet autókáztunk ide. Mindketten előkerestünk egy - egy törölközőt, meg valami pizsamát. Igyekeztünk nem zajt kelteni, vagy legalábbis kicsit.
- Tusolsz te előbb, vagy menjek? - kérdezte Mikey.
- Menj én addig keresek valami kaját vacsira.
- Oké.
Ő a fürdő felé tartott, én pedig feláltat a tv elől, és a konyha felé igyekeztem. Megnéztem, hogy a többiek hagytak - e valamit a vacsiból. De semmit. Mikor a kukára pillantottam láttam, hogy rendeltek kaját. Kedves tőlük, hogy gondoltak ránk éhezőkre. Kinyítottam a hütőajtót. A hütő furcsamód tele volt, az általunk hozott ételekkel. Kivettem egy bontatlan csomag virslit. Kerestem egy fazekat, engettem bele meleg vizet majd felraktam a gázra a már fazékban lévő virsliket. Időközben Mike végzett, így átvette az én feladatom, én meg mentem fürödni.
- Figyelj rá! És el ne baszd, mert ha elcseszed téged eszlek meg! - csaptam a vállára barátian és bementem fürödni.  Igyekeztem sietősre venni a formát, nehogy Mikey megegye az összes kaját. De valahogy, sehogy nem sikerült kiszállnom a zuhany fülkéből. Olyan jó volt a meleg vizes zuhany. Olyan megnyugtató.
- Hé Luke, siess mer nem hagyok neked kaját! - nyitott rám Mikey.
A törölközőt magamra bugyoláltam és dühösen elhúztam a zuhany függönyt.
- Muszáj berontani mikor fürdök?! - kérdeztem.
- B-o-o-cs-i-i.
- Na húzz ki. Sietek! Ne kajáld fel a vacsim!
- Igenis kapitány! - ment ki az ajtón.
Gyorsan megtörölköztem, felöltöztem és mentem kajálni. Mikey a konyhaasztalon hagyta a többi virslit. Én vettem belőle annyit amennyi nekem elég volt és raktam mellé ketchupot. Aztán   Mike mellé telepedtem tv-t nézni. Éppen a Family Guys ment. Csendben a tv-t nézve kajáltunk. Majd mikor végeztünk a kajával és a "műsornak" is vége volt elmosogatunk és mentünk aludni.

October 5, Miami, FL : 

Alig hiszem el. Végre az utolsó koncert a 'turnéból'. Nemsokára elmondhatom Liznek az igazat, és remélem most már ő is elmondja mit érez. Istenem már megint izgulok a fellépés előtt. Pedig nem kéne. Eddig elütöttük mindennel az időt. "Csinálták" a hajunkat, kiválasztottuk mit vegyünk fel, meg bohóckodtunk a színfalak mögött. De ez az utolsó 20 perc, valami kín szenvedés.

- Lukey izgulsz? - kérdezte Av.

- Ki én? - kérdeztem és közben tovább babráltam a piercingem.

- Tudtommal te vagy az egyetlen Lukey a csapatban - nevette. - Igen téged kérdeztelek.

- Ja, igen kicsit izgulok. De miért kérdezed?

- Csak mert megint babrálod - mutatott az ajkához, célozva a piercingemre.

- Ne is foglalkozz vele, mindig ezt csinálja, ha ideges - felelte helyettem Ash.

- De nem értem mire fel ideges. Úgyse csesz el semmit.. - kezdte Mikey.

- Ha meg mégis improvizálunk - fejezte be Cal.

- Ez is igaz - helyeselte a hozzászólást Avril.

Egyből lenyugodtunk, vagyis én biztos. A koncert előtti 20 percet végig beszéltük. Egyszer csak megszólalt full komolyan Av:

- Fiúk idő van!

Mi a színfalat és Avrilt hátra hagyva előre futottunk a színpadhoz. Ott mindenki elhelyezkedett, megkereste a helyét és hangszerét.

- Hé mindenki! Mi vagyunk az 5 Seconds Of Summer - kezdte Cal. 

- Kezdhetjük? - tettem fel a kérdést.

Hallottuk, hogy azt kiabálják  "Igen, igen", de azért sumákoltunk.

- Te Cal hallottad mit mondanak? Én nem.

- Én sem.

- Akkor még egyszer kérdezem. Kezdhetjük? - kiabálva kérdeztem.

Mindenki aki ott volt kiabálta egyszerre, hogy "Igen", és akkor elkezdtük, Elkezdtünk énekelni. Az első az Amnesia, majd a Voodoo Doll, Out of my limit. 

- Segítetek nekünk? Énekeltek velünk? - kérdeztük Mikeyval.

"Don't stop doin' what you're doin

Every time you move to the beat

It gets harder for me

And you know it, know it, know it " - énekeltük együtt a közönségünkkel.

- Oké! Fantasztikusak vagytok - kezdtem. - A következő dalt szeretném küldeni egy fontos személynek és persze nektek. Ez a dal ami az EP-ről a kedvencem. A Beside You.

" Kettőnk darabjai ragyognak

A város fényei alatt

Miközben mi beleolvadunk az éjszakába.."

Miután elénekeltük kicsit pihentem, vettem egy mély lélegzetet majd helyettem megszólalt Cal. Mivel én még ittam.

- Jó! Most következik az utolsó dal. A "búcsú dal". Long way home. Hagy szóljon - üvöltötte az utolsó mondatot. Hihetetlen volt, hogy ennyi fam  van jelen a koncerten, és hogy üvöltözték: "Vissza,vissza". De nem lehetett. Az idő már elmúlt, az óra lejárt. Őszintén mondom jól éreztem magam. Aranyos volt, hogy velünk együtt énekeltek, sikítoztak. A koncert végeztével visszaindultunk a szállóra. Ott valamennyire összepakoltunk, majd lefeküdtünk aludni, mert időközben este lett.  

Halott és elmúlt, ami történt megtörtént

Te voltál minden amivé válok

Elengedem amiben egyszer hittem

Szóval viszlát gyötrelem.

Elizabeth Van Hellsing

Azt gondoltam jó barátnője voltam Cednek. De nem. Pocsék voltam. Még a temetésére sem mentem el. Nem tudtam. Nem volt erőm, sem idegzetem végig nézni ezt az egész szertartást. Életemben egy temetésen sem voltam, így azt sem tudtam mit kell tenni, hova kell állni. Semmit nem tudtam. De nem mentem el. Mikor eltemették, még fel sem fogtam, hogy halott. Minden reggel kérdezgettem anyát, hogy "hol van Ced ?" . Sosem kaptam rá választ. Míg egy idő után rá nem jöttem magamtól. Fent van a mennyben. Azért most úgy gondoltam megkérem anyát vigyen ki a temetőbe, hagy búcsúzzak el tőle.

- Egész biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte anya a kocsi ajtónak neki dőlve.

- Ezt akarom - bólogattam igen legesen.

Anya megkerülte a kocsi elejét, és velem szemben állt. Megfogta a két kezem és megkérdezte:

- Veled menjek? - kérdezte aggódva.

- Nem kell. De ha felhívlak értem jössz? - kérdeztem sumák arcot vágva - Nincs kedvem buszozni vasárnap - érveltem.
- Szerintem nincs is busz - mosolyogta anya, majd megsimította a hajam - Szeretlek! Majd hívj fel!
- Oké.
Puszit adott nekem és én is neki. Majd elhajtott. Ezután ott álltam, hülyén a kezemben egy szál rózsával. Nem tudtam hol van Cedric sírja, így keresgetni kezdtem. Úgy tizenöt vagy húsz sírkő után megtaláltam az övét. Ahhoz képest egész hamar megtaláltam azt a sírt. Amikor megláttam mi van a sírra írva, elsírtam magam. Nem érdekelt, hogy mennyire kenődik el a sminkem. Amint megláttam a síron az 1995-2014 sírtam. Egy ideig ott álltam, majd magam sem tudom mit remélve elkezdtem hozzá -vagyis a sírjához- beszélni. Igen, mint egy hibbant.
- Nem is tudom mit kéne mondanom - kezdtem. - Ha ott fent hallasz akkor tudnod kell, hogy szeretlek - böktem ki magamból - De van egy fiú. Luke.. Nagyon szeretem. És most nem tudom mit tegyek.. Bár itt lennél..
A rózsát bele tettem a sír oldalán lévő vázába és egy helyben álltam. Végig gondoltam az összes dolgot, amit én és Cedric leműveltünk. A közös viták, játékos beszólások, moziba járás, ott alvás, futás, minden. Emlékszem olyan hülyeségen is összekaptunk, hogy milyen színű a szemem vagy az övé. De olyan is volt, hogy az épp aktuális körömlakkomnak, vagyis köröm színemre nem jött rá. Ilyenkor fél órákat oktattam, hogy az nem tengerkék, hanem királykék. Ő viszont mindig azt mondta a királykékre, hogy tengerkék. Még ha agyonütöttem volna -amit sosem tettem meg- akkor is azt állította volna. Biztos vagyok benne, hogyha most is velem  lenne  ezzel  kergetne az őrületbe. Sokszor idegelt fel ezzel. Arra is emlékszem milyen jóban volt a húgommal. Ha Rita ment hozzá játszani, mindig nyert a kishúgom. Ha ők ketten játszottak tőlük zengett a ház. Van egy játék a 'Ki ette meg a csoki tortát?' vagyis inkább az eltűnt csoki torta rejtélye, és mindig  azzal játszottak. Cednek  két hetébe  került, hogy megtanítsa Ritát játszani vele. Sikert is aratott! A húgom és ő mindig legyőztek ebben a fránya játékban. Mióta ő nincs, a játék a polcon porosodik. Arra is emlékszem milyen jóízűeket nevettek amikor csikizőseket játszottak. Egyszer Ri majdnem leesett az ágyról annyira csikizte Ced, de szerencsére épp időben megfogta a húgom kezét és visszahúzta az ágyamra. A csókjainkra is emlékszem. Mindig odajött és azt mondta 'Szeretlek!', majd romantikusan megcsókolt. És mikor abbahagyta azt vártam mikor kapom tőle a következőt. Sosem erőltetett rám semmit. Ha nem akartam elmenni valahova, akkor nem mentünk. Ha nem akartam valamit, akkor nem csináltuk az adott dolgot. Nem volt rámenős, inkább  türelmes alak volt.
- Bárhogy is döntök, kérlek szépen ne haragudj rám. Állj mellettem. Szeretlek! - mondtam és megfordultam aztán elsétáltam a bejárat felé. Majd felhívtam anyut, aki értem jött.
- Sikerült elbúcsúznod tőle? - kérdezte anya közben figyelve az utat.
- Nem látszik? - mosolyogtam a lesírt sminkemre mutatva.
- De. Ami azt illeti egyedi és figyelem felkeltő lett - mosolyogta.
- Meghiszem azt - adtam igazat neki.
Hazaérve megköszöntem anyának az utat, ebédeltünk majd beültem a laptopom elé. Végig néztem a facebook-ot, twittert. Megpillantottam egy twettet Luke írta:  Szeretem, de vajon Ő szeret? Miért szúrtam el ezt az egészet? Ezt rám vagy arra a szöszire érti? Máris összevesztek volna? Vagy tényleg nincsenek együtt? De akkor kire, kinek írta ezt? Ahj miért fúrja az oldalam ennyire a kíváncsiság?! Ha így folytatom még a végén hamar megöregszem. Ne már.. Tudnom kell! Mázli, hogy holnap jönnek.
- Hé Liz! Játszunk? - lépett be Ri az ajtón, kezében egy dobozzal.
- Most? - hajtottam le a laptopom és komoly arcot vágtam. Olyan poker face-et.
- Igen. Létszi - könyörgött nekem.
- Mit szeretnél játszani?
- Ezt - mutatatta, vagyis nyomta az arcomba a "Ki ette meg a csoki tortát?" dobozkát. Felnevettem.
- Nem adod fel.. - mosolyogtam még mindig. - Legyen. Gyere!
Leültünk az ágyra. Ahol időközben csináltam helyet, az ágynemű huzatot rendbe téve, a pizsamámat pedig bedobtam a saját fürdőmbe. Elhelyeztük a játék táblát. Összekevertük az időpontokat és az italok kis karikáit. Amikre a bábukat és a tárgyakat tettük. Izgalmas játék ez.
- Oké, végeztél? - kérdezte Rita.
- Aham - haraptam rá az épp kint logó nyelvemre, gyengéden - Pillanat. Kész is!
- Akkor a tettes Hófehér asszony volt, almalét ivott hozzá és.. - kezdte.
- Ötkor te.. - kezdtem neki az időpontnak.
- Nem igaz, mert egykor ette meg! - vágott a szavamba.
- A fenébe! Elegem van! Ezzel a játékkal többet nem játszok. Én mi dig veszítek!
- Jaj Liz - jött oda hozzám és megölelt. - Nekem mindig győztes maradsz!
- Az helyesen úgy lenne, hogy a te szemedben én mindig győztes maradok. De aranyos vagy. Szeretlek! - adtam neki egy puszit.
- Én is téged.
- Pakoljunk össze. Gyere - húztam fel.
- Oké.
Elkezdtünk összepakolni a játék különböző kellékeit, amikor megszólalt a telefonom.
- Bocsi ezt most fel kell vennem - kiáltottam Rinek és az éjjeli szekrényemhez szaladtam. Azt hallottam, amint azt mondja ' Ne már!', majd felvettem.
- Liz, Liz, úr isten, úr isten!! - kiáltott egy lány a vonal másik végéről.
- Mi baj van Lin?
- Holnap jönnek!
- Kik? Luke-ék?
- Igen, igen!
- Jaj de jó! És mikor?
- Olyan este, vagyis délután hat, hét fele.
- Az jó. Kimegyünk eléjük?
- Aham. Na de most megyek. Szia!
- Szia! - kinyomtam a telót, és olyan boldog mosoly került az arcomra, mint még soha.



Sziasztok husiik!
Nos az utóbbi időben nagyon eltűntem. Erre nincs olyan mentség ami tudnék mondani, max az idő.. Minden összejött. Egy kis változás lenne, mégpedig a részeket nem hetente, hanem 2 hetentenhoznám. Azaz a következő rész, március 1- én jön. Ne haragudjatok de ez most így sikerült :( Viszont ami nagyon feldobott, hogy a blognak már 40 feliratkozója van és 27,744 oldal megtekintés! ( *0*) Te jó ég én ezt el sem akartam hinni! :') Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az elsző részhez illetve, hogy olvastok!❤
Remélem ehhez a részhez is lesz pár komment. :)
Puszil és ölel titeket:
XxCat ❤